listen to my heart
Happiness comes through doors you didn't even know you left open.

2007. augusztus

07-08-21 2007. aug. 21. 14:34

Egész éjszaka magatehetetlenül feküdt a Lágymányosi és a Petőfi híd közötti dunai rakparton az a nő, aki a tegnap esti tűzijáték után zuhant le gyermekével együtt a kövekre. Csak kora reggel találtak rá a bajba jutott anyára, akinek az első vizsgálatok szerint súlyos gerincsérülése van. 5 év körüli gyermeke kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A nőt csak speciális alpintechnikával, levegőágyon tudták felhozni a felsőrakpartra - mondta el Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

- A gyermek elmondása szerint az esti tűzijátékot nézték, és aztán, hogy hogyan estek le, az pontosan nem derült ki a gyermektől, az anyuka pedig még nem volt meghallgatható állapotban. Annyi bizonyos, hogy körülbelül 8 méternyit zuhantak és a gyermek valószínűleg az anyukája ölében volt, az anyuka pedig a hátára esett. Így fordulhatott elő, hogy a gyermek nem sérült meg.

Molnár Péter szerint az is elképzelhető, hogy le akartak mászni a kövekhez, egy ott található, falba épített létrán, vagy a kőkorlátról nézték a tűzijátékot és innét estek le. Győrfi Pál, a Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, egy járókelő talált rá az asszonyra és gyermekére, ő hívta a mentőket.

- A kiérkező egység a hölgyet gerincsérülés gyanújával szállította kórházba, ráadásul nem csak a gerincsérülés miatt minősül súlyosnak az állapota, hanem azért is, mert a teste lehűlt a rakparton töltött órák alatt. A kislány viszonylag szerencsésen úszta meg az esést, nála igazán sérülést nem találtunk. Egy más kérdés, hogy a lelki sérüléseket mennyi idő alatt heveri majd ki.

 

                                                                   -/-

 

A dunaújvárosi nyomozókhoz augusztus 11-én jelentették be a 75 éves nagypapa eltűnését. Az idős embert ismerők szerint azonban nem indokolhatta semmi, hogy nem ment haza a férfi - mondja R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei Rendőr Főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes:
- Jó egészségnek örvendő, jó kedélyű, közvetlen ember hírében állt, eltűnésére nem találtak magyarázatot az eljárás során, sőt, a vele egy házban élő 25 éves unokája és annak felesége sem tudott érdemleges adattal szolgálni. Az eljárás során viszont több olyan körülmény merült fel, ami a házaspárra irányította a nyomozók figyelmét. A hétvégére nyilvánvalóvá vált, hogy az idős ember eltűnéséhez valószínűen közük lehet. A 25 éves T. Attila és felesége folytatólagos kihallgatás során elismerte, hogy július végén agyonverték a férfi 75 éves nagyapját és holttestét a Nógrád megyében lévő Berceltelepre szállították, ahol egy bánya közelében felgyújtották. Helyszíni szemlét tartottak a kollégák a megadott információk alapján. Több négyzetméternyi felégetett területen csontokat találtak a bűnügyi technikusok. Az elhalt azonosítására szakértőt kért fel a rendőrség. A házaspárt bűnügyi őrizetbe vették a kollégák, előzetes letartóztatásba helyezésükről már a hétvégén döntött a bíróság.

Az idős ember meggyilkolását feltehetően anyagi haszonszerzés motiválta. Így akarták megszerezni a nagypapa házát - mondta a szóvivő.


írta: hinorci
07-08-17 2007. aug. 17. 11:46

A városba nézegettem táskákat, (mert persze nálam egy évig nembírják ki a táskák) és természetesen nem találtam, olyat amit szivesen hordanék is.Így kitaláltam, hogy csinálok magamnak egyet és az még tetszik is.:) Szóvall a hétvégén bemegyek keresztanyumhoz(aki mellesleg varrónő) és segít. Bár azt mondta hogy a mostani Buda várban rendezett vásárban talál olyat, akkor megveszi nekem.A hétvégénket Beával Nála töltjük, így szinte minden nap a vásárban leszük.:) vásárokból sosem elég. Jah, meg nagy álmom egy fűzős saru...:P

 



írta: hinorci
07-08-16 2007. aug. 16. 12:35

Tegnap mint minden nap dél előtt levonszoltuk magunkat edzésre Imivel(öcsém). Lent találkoztam Esztivel , aki nyaralt, és két hétig nemláttuk egymást, és a nyakamba ugrott annyira meghörült nekem.:):)annyira baba volt. Edzés után irány haza, dél körül, meg felhívott Eszti, hogy mit csinálok dél után.Mondtam, hogy Blankához (mindketten edzőstársak, meg egy suliba járunk, jah és lassan olyanok leszünk mint a sziámi ikrek, csak 3-an:P)  hennázni.Mondtam ,hogy jöjjön ő is azt nem unatkozik otthon, meg együtt vagyunk.:D

 



írta: hinorci
07-08-14 2007. aug. 14. 17:10
Nagyon jó volhétvégén a KCS tanyázás!! Annyit hülyültünk hogy az hihetetlen!!! A kicsik is nagyon aranyosak voltak.Jó programok voltak.Például a faluismereti vetélkedő.Pff az egyik kis csoportnak voltam a vezetője, két órán keresztül gyalogoltunk, és állomásokon végeztünk el feladatokat, nah meg az állomások között is voltak kitöltendő kérdések, nem volt piskóta, de azt is élveztük.:)A GH-n (konyha) segítettem, Gabcának, ott is jókat nevetgéltünk.Nagyon sok kélményem van ami  ez alatt a 4 nap alatt történt, de lehetetlen leírni ezeket.:D

írta: hinorci
07-08-02 2007. aug. 2. 10:55

Tegnap reggel már Vácdukán segítettem, a kiásott tóból a földet hordtuk el(Nasu, Lea, Betti,Timi Betti nővére,Betti édesanyja Móni, és Zoli az oktatóm).Fél kilenctől, egészen délig.Evezősök!! Tudom milyen szar az, amikor hólyagos a kezetek!:D:PAzután megebédeltünk, és lepihentünk. Háromtól folyamatosan jöttek gyerekek lovagolni, Zoli megtanított körkarámoztatni, és néhány feladatra amit a kicsikkel kell elvégeztetni. Hat után mi is fölültünk a lovakra, és terepet mentünk.Álmoskával mentem.Egészen Váchartyánig, csodás helyeken vágtáztunk.Vége fele, egy napraforgóson is átmentünk, ott meg az egyik ló megijedt ,bakolt(megörült, hogy otthon van, és ügetünk) és ledobta Nasut, még szerencse hogy volt kobak a fején. Jól néztünk volna ki , ha egy agyrázkódtatást szenvedett lyánnyal megyünk vissza...Aztán lenyergeltük a lovakat, ezt már nyolc után, és főtt kukoricát ettünk. Később megjelent Móni palacsintákkal.:D:D Naggyon jó volt ez a nap!!:P

Csenge

 

 



írta: hinorci
« 2007. július 2007. szeptember »